Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos újabb válasza

Keményffy Tamás kuratóriumi elnök úrnak
Technika az Emberért Alapítvány

Dr. Galántai Zoltán úrnak
Privacy International International Board-jának tagja

B u d a p e s t

Tisztelt Keményffy Úr!
Tisztelt Galántai Úr!

Megkaptam és tanulmányoztam az újabb nyílt levelüket. Talán a korábbi válaszomból nem derült ki egyértelműen, ezért most leszögezem: számomra az Országgyűlési Biztosok Hivatalában működő kamerák kérdése megnyugtató módon le van zárva. Nincs ugyanis (és nem is volt) olyan magyar jogszabályi előírás, amely alapján jogszerűtlennek kellene, vagy lehetne tekinteni a hivatalban működő, felvételeket nem készítő kamerákat.

Sőt arra sincs törvényi előírás, hogy a felvételek készítése nélkül működő kamerák használatára táblával kellene figyelmeztetnie a ház dolgozóit, látogatóit. Ilyen tájékoztatási kötelezettséget a korábbi adatvédelmi biztos fogalmazott meg először a rendőrségi térfigyelő kamerákkal kapcsolatban (javaslata alapján a tájékoztatási kötelezettség bele is került a rendőrségi törvénybe), majd a 2000. év végén a képfelvevő, -rögzítő berendezésekkel összefüggésben kiadott ajánlásában. Továbbá természetesen azt sem írja elő jogszabály, hogy ilyen esetekben (amikor nincs rögzítés, azaz nincs adatkezelés) adatvédelmi szabályzatot kellene készíteni.

A korábbi levelükre küldött válaszomban már utaltam arra, hogy az üggyel összefüggésben nem látom értelmét az állandó magyarázkodásnak. Az újabb nyílt levelükben megfogalmazott kérdéseik (továbbá a 15 napos válaszadási kötelezettségre történő figyelmeztetésük) miatt mégis kénytelen vagyok néhány tényt megismételni, leszögezni:

Magam is úgy gondolom, hogy célszerű lenne elejét venni egy ilyen, mindenki számára kellemetlen (és a megbízható információk hiánya miatt létrejövő) helyzet ismételt kialakulásának. A Nagy Testvér díj magyarországi elterjesztése, tekintélyének, erkölcsi súlyának megteremtése, megőrzése fontosabb kell, hogy legyen Önöknek, mint a szóban forgó ügy ki tudja, hogy milyen célt szolgáló kivesézése, feltárása, esetleg megoldása. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük: e szerencsétlen és megítélésem szerint túldimenzionált, túlpörgetett ügyben talán a díj odaítélésének objektivitása is megkérdőjeleződött.

A hasonló ügyek elkerülésének legjobb módja talán az lehet, ha a jövőben egyrészt nem akarják pellengérre állítani azokat, akik arra nem szolgálnak rá, másrészt, ha örömmel és beletörődéssel tudomásul veszik, hogy a díjra jelölés menetében olyan tévedés történt, amelyet még időben sikerült korrigálniuk. Nem kell azt gondolniuk, hogy ebben a magyar jogi környezetre figyelemmel valójában nem is létező ügyben feltétlenül felelőst kell találni.

Hiszen itt szó sincs arról, amit - a privacy védelmében is élharcosként ismert - dr. Majtényi László vízióként felvázol a honlapukon is olvasható hozzászólásában:

A jövőbeli szakmai együttműködésünk reményében kívánok Önöknek, és a Nagy Testvér Díj magyarországi meghonosításában tevékenykedő aktivistáknak boldog, békés karácsonyt, és sikerekben gazdag új évet!

B u d a p e s t, 2002. december 17.

Üdvözlettel:

dr. Péterfalvi Attila

Vissza


"Az Orwell által elképzelt totalitáriánus diktatúra nem az egyik napról a másikra jön létre... az apró szabadságjogok és a privacy állandó megnyirbálása fog elvezetni hozzá." (New Scientist Editorial, 2001. május 5.)

Last updated: 2002. 12. 28..
© TEA 2001- 2002